Megvan már ami elveszett,
többé nem keresem lelkedet.
Szívemben újra remény és élet,
többé nem hagylak el Téged.
Összetartozunk jobban,mint levél és erezet,
Csak mi értjük,milyen ez a szeretet.

 

Az én történetem 2001-ben kezdődött. Egyik éjszaka nem bírtam elaludni, csak pörögtek a gondolataim,végül valahogy sikerült egy órára lehunyni a szememet. Mikor felébredtem azt vettem észre,hogy rettentően remegek és a sírás fojtogat. De dolgoznom kellett menni,így próbáltam magamat összeszedni. Felszálltam a buszra, újra zokogásban törtem ki és a remegés is előjött. Egy gombócot éreztem a torkomban és szúrást a szívemben. Nem tudtam,hogy mi ez és iszonyatos félelem fogott el.Azt hittem ott fogok meghalni. 10 perc után leszálltam a buszról és valahogy eljutottam a bolthoz,ahová dolgozni indultam. A kollégáim kérdezték mi bajom?! Nem tudtam abbahagyni a sírást és elmondani,hogy mit is érzek. Féltem,hogy megőrülök... Orvost hívtak hozzám,adott egy injekciót és hazaküldött pihenni. Már nem emlékszem hogyan jutottam haza.. A sírás elmúlt, fáradtnak és gyengének éreztem magam. Elaludtam. Mikor felébredtem újra kezdődött minden elölről. Remegés,sírás,halálfélelem,lelkiismeret furdalás,megőrüléstől való félelem,elesettség,gyengeség,halál utáni vágy. A családom nem értette mi bajom,azt hitték drogozom! Féltem beszélni azokról az érzésekről,amik bennem zajlottak. Te jó ég, megőrültem! Úristen, meg akarok halni! Félek,rettegek,meg fogok halni. Ezek kavarogtak bennem és csak zokogtam,mint egy gyerek. Ekkor 20 éves voltam. Jöttek az orvosi vizsgálatok: vérvétel,pajzsmirigy vizsgálat, ekg. A magas sebilirubin szinten kívül semmit nem találtak. Azt mondták depressziós vagyok... Hát jó. Kaptam Xanaxot és hazamentem "pihenni".  Egy héten keresztül minden nap minden percében féltem és sírtam. Annyira szorongtam,hogy a saját szobámat sem tudtam elhagyni! Már az ágyból sem keltem fel. Életem legnehezebb időszaka volt. Ekkor arra a döntésre jutottuk,hogy elég volt és újra orvoshoz fordultunk. Mivel olyan súlyos lett az állapotom,kórházba kerültem. Pánikbetegséget diagnosztizáltak depresszióval.

Egy hétig "feküdtem" a pszichiátrián,ahol gyógyszeres kezelés mellett pszichológus foglalkozott velem. (A pszichológus szerint Apám halálát nem tudtam feldolgozni,Őt 3 éves koromban veszítettem el) 
Én azt hittem túlhajtottam magam és jobb ha munkahelyet váltok. Mikor hazakerültem már jobban éreztem magam. Két hónap múlva újra munkába álltam, de egyre csak erősödött az érzés,hogy valami nem jó és persze féltem attól is,hogy mit szólnak majd a vevők és a főnökeim ha kiderül mi a bajom... Így felmondtam. 
Teltek a hónapok és egyre jobban éreztem magam.  Már csak néha-néha vettem be egy negyed nyugtatót.
Új munkahely,új kapcsolat. Minden remek! 
Azt hittem megtaláltam életem szerelmét. Közel három évig voltunk "együtt",az a se Veled se Nélküled kapcsolat volt. Én azt hittem,hogy mi mindig együtt leszünk és valami mélyebb dolog köt össze minket mint a szerelem.
Végül egyik pillanatról a másikra kilépett az életemből. Semmit nem tudtam Róla! Ekkor újra összeomlottam.... Elvesztettem valakit,aki mindennél fontosabb volt és nem akartam Nélküle létezni! Ismét nyugtatókon éltem.
Aztán valahogy chat-elni kezdtem és egy nagyon jó társaságba kerültem. Dolgoztam,sokat pihentem és élveztem az életet. Felpörögtek az események,új szerelem jött. 140 km-re lakott tőlem,így Hozzá költöztem. A gyógyszereket már nem szedtem és egyedül,vonattal cuccoltam el. Hihetetlenül jó érzés volt. Meggyógyultam.Legalábbis azt hittem. 
Mindig erre a munkára vágytam,élveztem az életet. Eltelt egy év és ismét jöttek a rohamok. (Ekkor 2007-et írtunk) Egyre gyakrabban jöttek elő és a kapcsolatom kezdett tönkre menni. Végül szakítottunk, de Ő maradt a legjobb barátom! Nagyon sok segítséget kaptam Tőle. Ismét orvos és gyógyszerek... Pánikbetegség agorafóbiával és depresszió! Remek!
Aztán megismertem valakit aki fontos lett nekem. Elkezdte irányítani az életemet. Összeköltöztünk,egy éven belül megkérte a kezem és teherbe estem. A gyógyszereket letettem,nehogy ártsak a babának. Nehéz kilenc hónap volt,de megérte! Sajnos a babám születése sem oldotta meg a problémát. A férjem nélkül nem tudtam meglenni. Ha egyedül maradtam a szobában,már jött is a rémség! Féltem egyedül lenni és mindenhova "kíséret" kellett. Iszonyatosan szörnyű volt. Végül hazaköltöztem Anyámhoz a kislányommal,mert válságban volt a házasságom a betegségem miatt. A férjem szerencsére utánunk jött és megpróbáltuk helyrehozni. Sok türelem kellett Hozzá és hozzám is. Sokszor nem értettem mit miért tesz és én mit nem csinálok jól. 
Aztán jött a Prána Nadi utazás előző életeimbe. Elkezdtem Hellinger családállításra járni. Fel lett oldva néhány dolog,de a pánik sehogy sem akart elmúlni.Már nem szoptattam,így orvoshoz fordultam,aki gyógyszeres kezelést javasolt. Utáltam magam,amiért ismét ezeket a szereket kellett beszednem.
Életem során sokszor éreztem,hogy hiányzik valaki. A családomat idegennek éreztem. Mindig visszahúzódó voltam, belül valami iszonyatosan nagy bűntudat gyötört és ok nélkül ideges voltam. Nehezen alakítottam ki kapcsolatokat és valahogy mindig ki akartam lépni belőlük. Akár baráti vagy párkapcsolatról volt szó. Mindig csak félig éltem. Valahogy a másik felem meg akart halni. Sosem értettem miért nem tudok teljesen boldog lenni,miért kell nekem a rossz a gyász!

Éreztem,hogy nem adhatom fel! Van egy egy éves lányom,akinek szüksége van rám és a férjem,aki mindent feladott és mellettem maradt. Kutakodtam a neten és rátaláltam egy Hellinger családállítással foglalkozó honlapra és nagyon szimpatikus volt az egyik "oktató". Éreztem,hogy találkoznom kell Vele,mert Ő az,aki tud nekem segíteni. Felvettem Vele a kapcsolatot és két nap múlva már ott is álltam Vele szemben. :) Nagyon szimpatikus volt és éreztem valami különleges dolgot,amit nem tudok megfogalmazni.
Elkezdtük felállítani az egyéni Hellingert. Először csak néztem bután,hogy én Pesten vagyok egy idegen pasival egy szobában és Ő meg csak fekszik a papírlapon álló egyik üveg előtt....    
Aztán "beindult" minden és felszínre jött a betegségem oka. Hihetetlen volt érezni a mező erejét és látni azt amit látni kellett. Soha azelőtt nem éreztem semmit ennyire tisztán. Minden értelmet nyert. Megtaláltam az elveszett ikertestvéremet! :)
Egész addigi életemben nem tudtam mi hiányzik,miért vonz a halál,miért nem akarok teljesen élni,miért érzek bűntudatot és még sorolhatnám. Amikor "véget ért" az állítás nagyon boldog voltam és megkönnyebbültem! Olyan hihetetlen életerő,szeretet és boldogság járta át a testemet,ami eddig soha. Hálás vagyok Gézának aki segített megtalálni az én másik felemet!
Azóta eltelt időben én egyedül közlekedem! 
Sokkal többet foglalkozom a lányommal és teljesen másképp látok mindent! Olyan,mintha kinyílt volna a szemem! 
Most már tudom,hogy nem vagyok egyedül az én testvérem mindig vigyázni fog rám és segíti az életemet. A pánik már a múlté és egy teljesen új ÉLET kezdődött számomra!
Örök hála Neked, sosem felejtem el azt,amit értem tettél! Köszönöm!

Szeretettel ölel: Zsuzsa

 

“Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszűek vagy őrültek. Szentek vagy szexmániások. Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk.”