Visszajelzések

 

 

Megvan már ami elveszett,
többé nem keresem lelkedet...

Az én történetem 2001-ben kezdődött. Egyik éjszaka nem bírtam elaludni, csak pörögtek a gondolataim,végül valahogy sikerült egy órára lehunyni a szememet. Mikor felébredtem azt vettem észre,hogy rettentően remegek és a sírás fojtogat. De dolgoznom kellett menni,így próbáltam magamat összeszedni. Felszálltam a buszra, újra zokogásban törtem ki és a remegés is előjött. Egy gombócot éreztem a torkomban és szúrást a szívemben. Nem tudtam,hogy mi ez és iszonyatos félelem fogott el.Azt hittem ott fogok meghalni. 10 perc után leszálltam a buszról és valahogy eljutottam a bolthoz,ahová dolgozni indultam. A kollégáim kérdezték mi bajom?! Nem tudtam abbahagyni a sírást és elmondani,hogy mit is érzek. Féltem,hogy megőrülök...

Tovább

   
     
     

A három alkalom története...

Colorgenetics terápiával 2011. nyarán találkoztam először. Nem ismertem a módszert, nem tudtam róla semmit, de azt éreztem, hogy nekem ott a helyem és részt kell vennem. Érdeklődéssel vegyes izgalommal vártam, hogy eljöjjön a kezelés napja. Az életem - talán nem véletlenül - úgy alakult, hogy a találkozás előtti napon összecsaptak felettem a hullámok, egyik napról a másikra az akkori életnek nevezett légváram összedőlt.

Tovább

   
     
     

A Mezőbe Zárt Emlékek Színei…

Ha őszintén visszanézek, a negyvenegynéhány évem alatt igazából nagyon kevés időszak volt az, amikor úgy igazán jól éreztem magam. Alapvetően mindig egyedül és nyomorultul éreztem magam, még akkor is, mikor százak ünnepelték körülöttem a sikereim garmadáját… Valahogy… olyan keserves volt a legtöbb nap…

Tovább

   
     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszűek vagy őrültek. Szentek vagy szexmániások. Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk”